Tisztaság slow módon – A hideg eljárásos szappan

Az ipari szappanok, sokszor a bio szappanok is granulátumokhoz hasonló szappanpelletből készülnek, amelyek iparilag előállított hulladékanyag. Ezek a szappanok “halott anyagok”, és bár tökéletesen tisztítanak, gyakran túl agresszívak, előállításuk pedig komoly környezetterheléssel jár. Gondoltál már arra, hogy akár a tusfürdő is kiváltható igen egyszerű, minimálisan módosított anyagokkal? Az egyik legjobb megoldás hideg eljárásos szappanra váltani. … More Tisztaság slow módon – A hideg eljárásos szappan

A hidratációról

Itt a kánikula, izzadunk, öntjük magunkba a vizet. A csapból is az folyik, hogy milyen fontos a hidratálás, de mire is gondoljunk a hidratáció hallatán a bőr esetén? A hidratáció egyrészt a kötőszöveti víztartalmat (ami belül van), másrészt a felszíni nedvességtartalmat jelenti (ami kívül van). Víz ugyanis ide is, oda is kell. A kötőszövet, vagyis … More A hidratációról

Szőrözés és szőrtelenítés slow módon

A kezembe került egy korábbi hírlevelem, amiben a gyantázás utáni olajamról írtam. Azért került a kezembe, mert egy barátnőm másodszorra kért ebből az olajból, ugyanis tünetmentessé tette a pikkelysömörét. Micsoda boldogság ez! A hírlevélben ez volt olvasható (a dolog velem esett meg): “A minap sikerült lecincálni a saját bőrömet egy rossz húzással… Biztosan ismered az … More Szőrözés és szőrtelenítés slow módon

A hidrolátumokról

A hidrolátumok, vagy más néven virágvizek, az aromaterápia egyik alapkövei – úgy vettem észre – gyakorlatilag ismeretlenek Magyarországon. Amióta én megismertem őket, naponta fogyasztom, és egyszerűen nem tudok betelni velük. Most, hogy végre nem kell már kabátot vennünk, arra gondoltam, írok róluk, ismerjétek meg, és használjátok őket ti is, nyáron különösen nagy hasznukat vehetjük. Mi … More A hidrolátumokról